Koronavírus
Egyesületünk több tagja néz szembe nehézségekkel a vírus okozta válsághelyzet miatt. Megfogalmaztunk egy levelet amiben javaslatokat teszünk kistermelőket segítő gazdasági intézkedésekre, a levelet több úton is igyekszünk döntéshozókhoz eljuttatni.
Tisztelt Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, tisztelt döntéshozók!
A Somogyi Helyi Termék Egyesület 2018 decemberében alakult meg a NAK Somogy Megyei Igazgatósága által szervezett Helyi Termék Napokon árusító kistermelők és kézművesek összefogásában. Az egyesület tagsága folyamatosan bővül, szerepe egyre meghatározóbb a somogyi kistermelői piacok szervezésében, a REL láncok és egyéb gazdasági kapcsolatok kiépítésében. Mostanra már több mint 30 rendezvényt szerveztünk meg a megyében, melyek révén tagjaink egyre ismertebbé válnak a lakosság körében, és számos étteremben használják fel termelőink alapanyagait.
Egyesületi tagjaink nevében szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a vírus okozta krízishelyzet miatt az őstermelő és kistermelők értékesítési lehetőségei rohamosan csökkennek, további korlátozások esetén pedig szinte ellehetetlenülnek!
- A piacok, vásárok, ha még nem zártak be, várhatóan rövidesen be fognak, a forgalom folyamatosan csökken.
- Azon őstermelők/kistermelők akik eddig jelentős arányban éttermi beszállítóként működtek, ettől az értékesítési csatornától mostanra 100%-osan elestek, hiszen minden étterem bezárt és megszüntette a beszerzéseit. Ez különösen érzékenyen érinti azon tagjainkat, akik szezonális alaptermékeket (például gomba) szállítottak be az éttermek részére. Az ehhez hasonló bevételek teljesen megszűnnek és később sem pótolhatók.
- A kistermelők jelentős része állít elő olyan, nagyobb hozzáadott értékkel bíró élelmiszert, mely nem számít alapélelmiszernek. Ezek a gourmet termékek “békeidőben” keresettek, de most elsősorban nem ilyesmit vásárolnak az emberek. Ezen élelmiszerek tekintetében a távolabbi kilátások sem kedvezőek, mert a várható gazdasági nehézségek miatt a vírusveszély elmúltával sem az ilyen termékekre lesz elsődlegesen kereslet.
- A kisebb településeken/falvakban élő termelőknek helyben nem sok lehetőségük van az értékesítésre, és csak nagy anyagi ráfordítással (üzemanyagköltség) építhetnek ki más értékesítési csatornát, de lakhelyelhagyási tilalom esetén az ilyen lehetőségek is megszűnhetnek.
- Az új termékek előállítása is nehézkes lehet egyes dolgok (pl. csomagolóanyagok) beszerzési problémái miatt, az épp most induló szezonban az értékesítési problémákon felül előállítási fennakadásokkal is szembe kell néznie számos kistermelőnek.
- Vendégek híján a falusi vendégasztal szolgáltatással foglalkozók is teljes bevételkieséssel számolhatnak ezekre a hónapokra.
- Még aki tud is friss terméket előállítani a krízis ideje alatt, az is ideiglenesen bevétel nélkül kénytelen ezt megtenni, tehát saját tőkéjét, tartalékait felélve csak bízhat abban, hogy a krízis elmúltával jövedelme is lesz majd.
A fentiek miatt kérjük, hogy amikor gazdasági intézkedésekről döntenek, vegyék figyelembe az alábbi lehetőségeket:
– Az éves szinten 10 millió forint alatt értékesítő őstermelő és kistermelők esetében engedjék el a 2020 májusi határidővel fizetendő, 2019-es évre vonatkozó adókat teljes mértékben
– A KATA szerint adózó egyéni vállalkozóként működő kistermelők esetében kérjük az átalányadó fizetési kötelezettséget elengedni a válsághelyzet végéig
– A kistermelői termékek 40 km-es körzetben történő értékesítési korlátozását oldják fel az elektronikus kereskedelem tekintetében (a futárszolgálatok és a posta várhatóan lakhelyelhagyási tilalom esetén is működhetnek majd, így ez egy lehetséges értékesítési csatorna marad)
– A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát kérjük, hogy engedje el az éves kamarai tagdíjat az érintett őstermelők és kistermelők esetében, ha lehetősége nyílik rá.
Örömmel fogadunk bármilyen egyéb intézkedést is, amire mód és lehetőség nyílik, amely megkönnyíti a családjukat eltartó ős- és kistermelőknek, hogy átvészeljék ezt a nehéz időszakot!
Somogyi Helyi Termék Egyesület
Vrancsik Tibor, elnök